MOST KAPTUK A HÍRT! A kórházból üzent Galambos Lajos, minden imára szükség van!

Cikkek Admin Tuesday 30th May 2023

Galambos Lajos ügyében döntést hozott a bíróság, ennek értelmében börtünbüntetés vár a trombitaművészre.

Egészségügyi állapotára hivatkozva ugyan fellebbezett ez ellen a zenész, ám ezt végül elutasították. Nehéz időszakon megy keresztül Galambos Lajos, akiről az is kiderült, hogy most pontosan miből él.

Galambos Lajos már a tartalékait éli fel
A Bors kiszúrta, hogy a Tények Plusz műsorának adott interjút, ebben szó került egy sor magánéletét érintő kérdésre. Galambos Lajos ugyanis nemrég jelentette be, hogy visszavonul a nyilvános szerepléstől, nem vállal fellépéseket – ennek ellenére mégis több eseményt hirdettek az ő nevével, de a zenész értetlenül áll az eset előtt.

“Fellépéseket vállal valaki az én nevemben. Én nem vállalok fellépést. Én jelenleg úgy döntöttem, hogy visszább vonulok jelentősen” – jelentette ki a Tények Plusz kameráinak Galambos Lajos.

Majd kimondta:

“Már rég a tartalékokból, már rég a félretettekből élek, mert azért itt komoly költségeim voltak. Hát csak 45 millióra büntettek meg.”

3.3 ezer Megosztás

Comments are closed.