Orbán rendkívüli bejelentése ! Mutatjuk a részleteket!

Az irodájába kellett a koszorú, nem otthonra, mert mint mondta, azt a felesége intézi.
A miniszterelnök az energiaárakról is érdeklődött az üzletben, megkérdezte, talpon tudnak-e maradni. Az eladó annyit válaszolt: megkapták a számlát, és “igyekeznek elfelejteni”, de ki tudják fizetni.
Szemezgettünk 1-2 kommentel íme:
A sok nélkülönbözö, és szegény emberekhez (mondjuk vidéken, falvakban, településekbe ) szegény településekre miért nem tud elmenni, és megkérdezni tőlük, hogy miben segíthetek?? Mert nem is érdekli a sorsuk, csak akkor amikor szavazniuk kel rá.
Azután meg teljesen magukra maradnak elengedi a kezüket, amit aztán a Polgármesterek megpróbálnak enyhíteni segíteni a maguk szerény körülményeik adta lehetőséggel, hiszen az önkormábyzatok is nagy bajban vannak a magas rezsiköltségek miatt!
De mégis erejükön felül próbálnak a leg rászorultabb embereken segíteni, mert van emberség bennük, nem úgy ahogy a kormányban!
Nem csak Orbán amnéziás, de a boltos hölgy is az lett menten, ahogy meglátta a főnit. “A számlát azt elfelejtjük”Nem csoda, hogy ennyi agymosott “imádja”.